Beszámoló a 2014. augusztus hónapban tartott ifjúsági klubfoglalkozásokról
Ebben a hónapban a nyári szabadságolások miatt irodánk két hétig zárva tartott. Ezért a Csallóköz úton kettő, a Törteli úton pedig három foglalkozást tartottunk.
Témánk a csoporton belüli együttműködés fejlesztésére irányult. A játékok kapcsán szerettük volna arra érzékenyíteni a gyerekeket, hogy törekedjenek saját egyéni érdekeik érvényesítése mellett a csoport érdekeit is felismerni és képviselni. Ezt a közösen rajzolt képek elkészítése célozta. A páros gyakorlatok szintjén jól sikerült megvalósítani, de a csoporttagok egymáshoz való kapcsolódása, egymás gondolatainak megértése és továbbrajzolása már nehezen ment.
Néhány gyerek kifejezetten erőszakosan ragaszkodott saját elképzeléséhez és nem tudott a többiekkel együttműködni. Ezt a viselkedést sikerült megbeszélni, néhány gyerek azt is el merte mondani, mennyire rossz hatással volt rájuk társuk erőszakossága, mennyire visszahúzódóvá tette ez őket a közös feladatmegoldásban. A mozgásos játékoknál – székfoglaló – viszont kifejezetten vigyáztak egymásra, agresszív tolakodás, lökdösődés nélkül nagyon élvezték a játékot.
Mindenképpen megfigyelhető a fejlődés a gyerekek személyiségében, ez elsősorban abban nyilvánul meg, hogy képesek türelmesen várni egy-egy játék során a sorukra, vagy képesek meghallgatni egymást. Minden alkalommal érdekli őket a téma, gyakran kérdeznek is, ha valamit nem értenek. Az udvari játékokat nagyon szeretik, a legtöbbet játszott játékoknál (pl. kiütős) a szabályok betartása most már nagyon fontos a számukra és egymást is számonkérik, ha ez nem történik meg.
Többször előfordult, hogy egy-egy gyerek nem kifejezetten a foglalkozásra indult, – csak biciklizés közben látta, hogy együtt vagyunk -, ezért megkért, hogy hívjam fel az édesanyját, és kérjem meg, hogy maradhasson velünk a foglalkozás végéig. A szülők ezeket a hívásokat mindig hálásan fogadják, ez erősíti az irántunk való bizalmukat is.
A Törteli úton eddig nem próbálkoztunk a szabadban történő közös játékkal, mivel nincs megfelelő terep erre. Egyik vasárnap délután mégis vittem magammal néhány játékot, és kimentünk a ház előtti mezőre. A közös játék annyira szokatlan eseményként jelent meg a telepen, hogy néhány szülő is kijött a szomszéd házakból és bekapcsolódott a labdajátékokba.
Nagyon élvezték és kérték, ismételjük ezt meg máskor is.