Beszámoló a 2014. december hónapban megtartott ifjúsági klubfoglalkozásokról

December az ünnepek hónapja volt – sok örömteli, izgalmas készülődéssel és várakozással. A hónap elején Mikulás délutánt tartottunk, amikor mindkét csoport résztvevői a Csallóköz úton együtt találkozhattak a Mikulással. Kisebbek és nagyobbak-összesen huszonöten- várták a „meglepetést”. A Mikulás nem adta ingyen a csomagot, minden gyereknek meg kellett fogalmaznia, mi az, amiért szeret a foglalkozásokra járni,…

Beszámoló a 2014. november hónapban tartott ifjúsági klubfoglalkozásokról

Novemberben a gyerekekkel együtt elhatároztuk, hogy karácsonyi családi együttlétet szervezünk, amelyen színdarabot fogunk bemutatni a vendégeknek. Így a hónap foglalkozásai – mindkét csoportban – a szereptanulásra, meghívókészítésre épültek. A Csallóköz úti csoporttal Jókai Mór: Melyiket a kilenc közül?  című elbeszélését dolgoztuk fel, a Törteli úton  pedig „A betlehemi csillag” című novellát. Hatalmas lelkesedéssel fogtak hozzá…

Beszámoló a 2014. október hónapban tartott ifjúsági klubfoglalkozásokról

A munkatervünk szerint októberben a személyiségtípusok megismerésével, saját személyiségünk jellemző jegyeinek felismerésével kívántunk volna foglalkozni. A csoport életkora miatt ennek a témának a feldolgozása még korainak látszott, ezért a novemberre tervezett témák közül a bizalom és az előítéletek kérdésével foglalkoztunk. Az egyik fél bizalma a másik ember felelősségtudatát kell, hogy erősítse. A téma illusztrálására a…

Ifjúsági klub 2014. augusztus

Beszámoló a 2014. augusztus hónapban tartott ifjúsági klubfoglalkozásokról Ebben a hónapban a nyári szabadságolások miatt irodánk két hétig zárva tartott. Ezért a Csallóköz úton kettő, a Törteli úton pedig három foglalkozást tartottunk. Témánk a csoporton belüli együttműködés fejlesztésére irányult. A játékok kapcsán szerettük volna arra érzékenyíteni a gyerekeket, hogy törekedjenek saját egyéni érdekeik érvényesítése mellett a…

Kornéliusz kör

1.Március havi beszámoló a Kornéliusz körről és a nyugdíjas klubról Ebben a hónapban összesen 4 alkalommal tartottunk foglalkozást. A téma-centrikus, szabad interaktív csoportbeszélgetések során az értékrend  kialakulását, az értékes és értéktelen közötti különbségtételt, és az emberi együttélésben kiábrázolódó elfogadás témáit jártuk körül. A témaföldolgozás során a munkahelyi kollektívához való ragaszkodás, összetartozás, az egymás támogatásában megnyilvánuló szeretet értékei…

Beszámoló a polgárőrök részére szervezett 60 órás agresszió-és konfliktuskezelő tréningről

A Szolnok-Újváros városrészben működő polgárőrcsoport részére szervezett tréning hat hétvégén zajlott. Péntek délután 14-18 óráig és szombat délelőtt 9-13 között. A tagok közül többen vidéken, vagy a fővárosban dolgoznak, több műszakban, hétvégén is. Ezért voltak néhányan, akik nem tudtak minden alkalommal jelen lenni, de a többség minden foglalkozáson részt vett. Összesen 16 fő kapcsolódott be a képzésbe.…

Beszámoló a 2014. július hónapban tartott ifjúsági klubfoglalkozásokról

Július – a nyári szünet hónapja. A gyerekek egy része rokonoknál vagy táborban tölti a napokat, ezért a csoport összetétele változó, a Csallóköz úton létszáma 5-8 főre csökkent. Megjelentek viszont új gyerekek, akik alig várják a keddi napokat, a foglalkozás idejét. A Törteli úton szegényebb családok élnek, nem mennek nyaralni a gyerekek, itt nagyobb eseményt jelentenek a…

Kirándulás az Abonyi Állatkertbe

Az ifjúsági klub kirándulását az Abonyi Állatkertbe 2014. július 16-ára terveztük. A kirándulás előkészítéseként már hetekkel előtte beszélgettünk a nagy napról. A gyerekek örömmel várták, ezt jelezte az utóbbi hetekben megnövekedett ifi klub létszáma is. Előzetesen a szülőket is tájékoztattuk a programról, valamint az indulás és a hazaérkezés időpontjáról. A kirándulás teljesen ingyenes volt a gyerekek…

A csallóközi pihenőpark rendezése

Időpont: 2014. április.29. Résztvevők: A környék lakosai, önkéntesek, a Kornéliusz Háza Missziós Egyesület és a Kornéliusz Háza Szociális Szövetkezet közfoglalkoztatásban alkalmazott munkatársai. Ez a park a városrész legrégebben kialakított pihenő területe, kb. 50 éve „üzemel”. Az utóbbi időben senki nem fordított gondot tisztántartására, ápolására. Felverte a gaz, padjairól lekopott a festék, növényzete ápolatlan. Senkinek nem jut…

Beszámoló a 7. osztályos képzésről

Az általános iskolai végzettséggel nem rendelkező, hátrányos helyzetű roma lakosság részére szervezett 7.-8. osztályos képzésre elsősorban a szervezetünk által működtetett Újvárosi Fejlesztési Iroda nyilvántartásában szereplő érintetteket szólítottuk meg. Személyes és telefonos megkeresésben tájékoztattuk őket erről a lehetőségről. A munkaügyi központ kirendeltség vezetője is segítségünkre volt a képzés hirdetésében. Az általuk nyilvántartott érintett álláskeresőket személyre szóló…

Beszámoló a Cukorgyári lakótelepen végzett zöldterület tisztításról

Időpont: 2014. 06. 27. Helyszín: Szolnok, Gyökér utca, Prizma út Résztvevők: Helyi lakosok, a Prizma úti hajléktalanszálló lakói, a Kornéliusz nyugdíjas kör önkéntesei, a Kornéliusz Háza Missziós Egyesület és Szociális Szövetkezet közfoglalkoztatottjai   A lakókörnyezetet elsősorban szórólappal értesítettük a takarítási akcióról. A személyes terep felmérés során beszélgettünk az ott élőkkel, akik arra panaszkodtak, hogy a…

Beszámoló a 2014. június hónapban tartott ifjúsági klubfoglalkozásokról

A foglalkozások célkitűzése ebben a hónapban az identitás tudat mélyítése volt. A szülőktől örökölt külső-belső tulajdonságok és a családon belüli kötődések felismertetése, a baráti kapcsolatokhoz szükséges egymásra figyelés képességének elmélyítése, valamint a nemek közötti különbségek és az ezekből fakadó különböző szerepek kerültek a beszélgetések középpontjába.   Mesefigurák képei, illetve bábok segítségével határozták meg a gyerekek,…

Beszámoló – Újvárosi Családi Sportnap 2014. június 21.

A program 13 órától kezdődött a Tószegi úton lévő, 1500 főt befogadni képes Vegyiművek sporttelepen. A megnyitón Hecker Róbert, a Kornéliusz Háza Missziós Egyesület elnöke köszöntötte a 2-70 éves korú, kb. 80%-ban roma származású résztvevőket.   Ekkorra már a futball bajnokságra benevező csapatok a pályán voltak, s munkatársunknál nevezhettek. 10 csapat kívánta összemérni erejét és…

Beszámoló a 2014. május hónapban tartott ifjúsági klubfoglalkozásokról

A foglalkozások ebben a hónapban a képességek-készségek felismerésére és fejlesztésére irányultak. A becsukott szemmel játszott játékoknak különös feszültségoldó hatásuk volt, rövid időn belül lecsendesedtek a gyerekek és ráhangolódtak a feladatra. A látás kizárásával a hallás, tapintás, ízlelés érzékelésére koncentrálás fegyelmezettséget, belső összeszedettséget igényelt tőlük. Feszült várakozással figyeltek, amikor kézbevettek egy-egy tárgyat, érezték illatát, vagy hallották…

Beszámoló a 2014. április hónapban tartott „Ifjúsági klubfoglalkozásokról”

A foglalkozások témája ebben a hónapban a serdülőkori érzelmek felismerésére, kifejezésére irányult, illetve két alkalmat a húsvéti ünnep hangulatának megteremtésére fordítottunk.   A hónap első három alkalmán, a Csallóköz úton 19-21 gyerek vett részt, nagyrészük kisiskolás korú. Ez a létszám, ezekből a nehezen kezelhető, figyelmüket nehezen leköthető gyerekekből nagyon magas ahhoz, hogy a csoportfoglalkozás témáját…

Beszámoló 2014. március hónap

                                                                        Beszámoló a 2014. március hónapban megtartott Ifjúsági klubfoglalkozásokról   A foglalkozásokat 30 gyerek részvételére terveztük, 7-17 éves korosztály számára, két helyszínen, heti rendszerességgel. Az egyik csoport szervezetünk fejlesztési irodájában találkozik, keddi napokon, a másik csoport pedig a Törteli úton. Itt egy roma család fogadott be bennünket, mivel a környéken semmilyen közösségi tér…

Svájci pályázat SMCA-2013-0838-S

Kornéliusz Háza Misziós Egyesület   SMCA-2013-0838-S A projekt tervezett kezdése: 2014. február 1., szombat A pályázat témaköre: Szociális szolgáltatások nyújtása A projekt tervezett befejezése: 2015. január 15., csütörtök A pályázott projekt teljes költsége: 8 533 800HUF   Jelen pályázaton igényelt támogatás összege: 7 680 420HUF   Jelen pályázathoz pályázó által biztosított önrész összege: 853 380HUF…