Az általános iskolai végzettséggel nem rendelkező, hátrányos helyzetű roma lakosság részére szervezett 7.-8. osztályos képzésre elsősorban a szervezetünk által működtetett Újvárosi Fejlesztési Iroda nyilvántartásában szereplő érintetteket szólítottuk meg. Személyes és telefonos megkeresésben tájékoztattuk őket erről a lehetőségről. A munkaügyi központ kirendeltség vezetője is segítségünkre volt a képzés hirdetésében. Az általuk nyilvántartott érintett álláskeresőket személyre szóló levélben értesítette és hívta meg a képzésről tartott tájékoztatásunkra, melynek két alkalommal,- április 10-én és április 17-én – biztosított helyet a munkaügyi központ ügyfélfogadó aulájában. Összesen 80 személy kapott meghívást, de csak 8 fő jelent meg a két tájékoztatón. Közülük 2 fő nem rendelkezett a 6. osztályos végbizonyítvánnyal sem.

A kirendeltség vezető elmondása szerint általában ez a 10%-os érdeklődés jellemző minden megszólításra. Véleménye szerint a képzésre nagyon nagy szükség van, hiszen szinte semmilyen munka –és továbbképzési lehetőséget nem tudnak felkínálni az álláskeresőknek az általános iskolai végzettség hiányában.

A szervezetünknél nyilvántartott kliensek között is elég magas azoknak a száma, akik még az 5.-6. osztályos bizonyítvánnyal sem rendelkeznek, vagy csak 1-2 osztályt végeztek. Az oktatást 2014. április 24.-én kezdtük, helyszínét a Műszaki Szakközép-és Szakiskola Jendrassik György Gépipari Tagintézménye biztosította. Négy középiskolai tanár, akik a felnőttképzésben nagy tapasztalattal rendelkeznek, megbízási szerződés keretében vállalta az oktatást.

A személyesen felkeresett és tájékoztatásban résztvevők közül 12-en jelentkeztek, ám az első tanítási napon csak 6 fő jelent meg. Voltak, akik néhány alkalom után feladták, viszont a rendszeresen résztvevők személyes, pozitív élményeiket továbbadva hívogatták ismerőseiket, rokonaikat, így lassan feltöltődött a létszám. Júniusban már 14 fő volt a rendszeresen résztvevők száma.

Az oktatás heti 4 alkalommal, 4-4 órában zajlott. A tanulók motiválására,- a rendszeres részvétel és a hozzáállás függvényében – differenciált ösztöndíjat biztosítottunk, melyet adómentes cél szerinti juttatásként tudtunk kifizetni. Átlagosan napi 1000 Ft összeget határoztunk meg. Mivel az első időszakban kevés hallgató volt, így a képzés utolsó hónapjában ezt napi 2000 Ft-ra emeltük azoknál a tanulóknál, akik minden nap jelen voltak.

Ez a juttatás valóban nagy ösztönző erővel bírt.

Az oktatók kifogyhatatlan türelemmel, kreativitással készítették fel a tanulókat a vizsgákra. A vizsgáztatást a Jászsági Általános Iskola Székely Mihály Általános Iskolai Tagintézményének két tanára végezte, és nevezett intézmény biztosította a bizonyítványok kiállítását, hitelesítését.

A tanulók nagy izgalommal készültek a vizsgákra, komolyan vették a felkészülést. A vizsga június 26-án, 9 órától 15 óráig tartott. Két tantárgyból,- matematikából és magyar nyelvtanból – írásban, öt tárgyból pedig szóban vizsgáztak. A 14 tanulóból 13 fő jelent meg a vizsgán és mindannyian megszerezték a 7. osztályos bizonyítványt. Nagyon hálásak voltak a lehetőségért és nagy örömmel várják a szeptemberi folytatást a 8. osztályban.

SMCA-2013-0838-S