Július – a nyári szünet hónapja. A gyerekek egy része rokonoknál vagy táborban tölti a napokat, ezért a csoport összetétele változó, a Csallóköz úton létszáma 5-8 főre csökkent. Megjelentek viszont új gyerekek, akik alig várják a keddi napokat, a foglalkozás idejét. A Törteli úton szegényebb családok élnek, nem mennek nyaralni a gyerekek, itt nagyobb eseményt jelentenek a vasárnap délutáni együttlétek.
Témánk ebben a hónapban a kommunikáció és a konfliktusaink feltérképezése és kezelése. A kisebb létszám nyugodtabb légkört biztosít és elmélyültebb, őszintébb beszélgetéseket tesz lehetővé. Természetfilmen először az állatok kommunikációjával ismerkedünk, majd a nonverbális kommunikáció gyakorlására különféle szituációkat jelenítenek meg és értelmezik egymás jelzéseit. A tükörkép-játékot nagyon élvezik, egymás utánzása vicces helyzeteket teremt, jó hangulatot eredményez. Ügyesen felvázolják saját kapcsolati rendszereikben megjelenő konfliktusaikat a közösen készített konfliktus-térképen, mesélnek mindennapos problémáikról szüleik-tanáraik-szomszédaik kapcsán. Meglepő, hogy egy hét múlva is emlékeznek az előző foglalkozás tartalmára, a tanult új kifejezésekre. (kommunikáció, konfliktus)
A tervezett kirándulás hírére hirtelen megugrott a csoport létszáma, a kirándulás előtti napon 27 gyerek jött el a foglalkozásra. Voltak közöttük olyanok, akik nem voltak még közöttünk és később sem akartak csatlakozni a klubfoglalkozásokhoz. Így őket nem tudtuk bevállalni a kirándulásra sem. Szerettük volna elkerülni azokat a feszültségeket, amelyek éppen az egymás nem ismeréséből fakadóan az utazás során előjöhetnek, illetve szerettük volna a már meglévő csoportokon belüli kapcsolatokat elmélyíteni ezzel a közös élménnyel. A jó idő lehetővé teszi, hogy sokat játsszunk az udvaron. Így a foglalkozások időtartama hosszabbra nyúlik, hat óra után, jól lefáradva mennek haza a gyerekek.
SMCA-2013-0838-S
2014. JÚLIUS
Kommunikáció-konfliktusok
Foglalkozás tartalma |
Foglalkozás célja |
1.Mondj példákat az állatok kommunikációjára! Egy rövid természetfilm- részlet megnézése segít. 2. Nonverbális kommunikáció: nevezzenek meg olyan jelet, vagy szót, amit barátaik között használnak, de nem biztos, hogy mások is értik. A többiek próbálják meg kitalálni a jelentésüket! Beszéljék meg a félreértések okát! 3. Különböző lelkiállapotokat kifejező gesztusok, testtartás, járás megjelenítése (unalom, figyelem, bizonytalanság, stb.) |
A viselkedés pontos észlelésének és értelmezésének a képességét fejlesztjük.
|
1.Hogyan szólítod meg?” – Megérkezel a barátodhoz, ő nyit ajtót – az anyukája nyit ajtót – az idős bolti eladónőt hogyan szólítod meg – az orvosi rendelőbe lépve mit mondasz – baráti társaságban megtetszik neked valaki, hogyan kezded a beszélgetést. Megbeszélés: miben volt más 1-1 helyzet, melyikben érezték jól magukat, melyikben kevésbé? Miért? 2. Irányítás szavak nélkül: a párok nonverbális kommunikációval adják a másik tudomására, hogy mit kívánnak. (Pl.: adj egy pohár vizet) Ki kell találni és végre kell hajtani az utasítást! Milyen érzelmeket váltott ki belőlük a játék? Mit tapasztaltak? |
A helyzetek közötti különbségek és a viselkedés kapcsolatának értelmezése A nonverbális kifejezőkészség fejlesztése |
Konfliktusok – Székfoglalós játék 1. Egy rövid filmrészletben figyeljék meg, mi váltja ki a veszekedést, mi történik a szereplők között, hogyan viselkednek? Mit értenek a konfliktus kifejezés alatt? 2. Te mi miatt szoktál leggyakrabban veszekedni? Kivel van általában konfliktusod? Mondj egy konkrét esetet, amibe az utóbbi időben többször belekeveredtél! |
Csoporton belüli rivalizálás, versengés, önérvényesítés felismerése A konfliktus fogalmának tisztázása, megértése. Ismerjék fel saját személyes kapcsolataikban konfliktusaik okát. |
1. A csoport közösen nagy csomagolópapírra felvázolja: a.) Kivel vannak konfliktusaink? b.) Mi azok tartalma? Pl.: szülőkkel, tanárokkal – rossz jegyek, csúnya beszéd, számítógép előtt eltöltött idő) 2. Gyűjtsék össze párokban azokat az érzéseket, amelyeket konfliktusok közben éreznek! Vannak-e közöttük pozitív érzelmek? |
Személyes életük konfliktusai tartalmának feltérképezése, megértése.
Ismerjék fel a bennük zajló érzéseket, hogy kezelni tudják azokat. |
1.Konfliktusok megoldása: Területfoglalásos játék: melyik csapat tud több tárgyat átvinni egyik térfélről a másikra? 2.Jelenítsenek meg személyes konfliktus helyzeteket! Mikor mi a helyes magatartás? (elkerülés, alkalmazkodás, kompromisszum, együttműködés) |
Versengés, önérvényesítés pozitív irányainak felismerése A konfliktus megoldás lehetőségeinek megismerése, alkalmazásának gyakorlása. |