A foglalkozások témája ebben a hónapban a serdülőkori érzelmek felismerésére, kifejezésére
irányult, illetve két alkalmat a húsvéti ünnep hangulatának megteremtésére fordítottunk.
A hónap első három alkalmán, a Csallóköz úton 19-21 gyerek vett részt, nagyrészük
kisiskolás korú. Ez a létszám, ezekből a nehezen kezelhető, figyelmüket nehezen leköthető
gyerekekből nagyon magas ahhoz, hogy a csoportfoglalkozás témáját hatékonyan
feldolgozzuk. A képek nézegetése és kiválasztása nagy érdeklődéssel zajlott, ám saját
érzéseik, hangulatuk megfogalmazása – szókincsük és érzelmi intelligenciájuk fejletlensége
miatt – nagyon nehezen volt megvalósítható. A „jó vagy rossz” érzésen kívül nem ismernek
más, árnyaltabb érzelmeket, így nem is tudták fogalmakkal kifejezni azokat. Segítséggel
sikerült az öröm, szomorúság, nyugodtság és a szeretet érzésének felismerésére és
megfogalmazására eljutniuk. Egymás meghallgatásának, az egymásra figyelés képességének
teljes hiánya nehezítette a téma hatékony kifejtését. Nagyon örültek azoknak a játékoknak,
amelyeket az udvaron vehettek birtokba. (labdák, foci, tollaslabda, ugrókötél) Az egyszerűbb
játékszabályokat könnyen megértették, a bonyolultabbakat nem tudták értelmezni.
Ezen a területen is szükség van a szabálytudat és az együttműködő magatartás fejlesztésére. A
húsvéti kézműves foglalkozáson tavaszi virágokat hajtogattak papírból, illetve nyuszis és
csibés tojástartókat készítettek. Jól elmélyültek a színezésben, ragasztásban, az egyébként
nehezen leköthető gyerekek figyelmét is sikerült a feladatra fókuszálni. Az olló használata
több gyereknek jelentett gondot, a finom-motorikus mozgások fejlesztésére gyakran kell
lehetőséget biztosítani. Az udvaron elrejtett csoki tojások keresése rendkívüli élményt
jelentett számukra.
A Törteli úti csoport létszáma minden alkalommal 13 fő volt, a jelenlévő felnőtteken kívül. A
képválogatós feladatban sokkal többféle érzelmet és tartalmat hordozó képet választottak ki,
mint a másik csoportban. Árnyaltan, saját élettörténetekkel illusztrálva meséltek konkrét
érzelmeikről. Nagyon jól sikerült a „tükörjáték”, melynek során testtartással, mimikával
kellett kifejezni, felismerni és utánozni egymás érzéseit. Minden játékot nagy izgalommal
vártak, minden feladatban mindenki részt kívánt venni. Segítettek egymásnak
mondanivalójuk megfogalmazásában, képesek voltak egymásra figyelni a feladatok során. Ez
a csoportlétszám az ideális a hatékony fejlesztéshez.
ÁPRILIS
A serdülőkor jellemzői – érzelmeink
Foglalkozás tartalma |
Foglalkozás célja |
1.Milyen a hangulatom? Sok, színes, kivágott képet teszünk az asztalra – nézegetve kiválasztanak egyet, majd elmondják, miért az tetszett meg, milyen érzéseket ébreszt bennük? 2.”Helykeresés”: a terem két, átlósan szemben lévő sarkát nevezzük meg minimum és maximum pontnak. Soroljunk fel érzelmeket! A tanulók álljanak arra a pontra –min.vagy max. felé közelítve – ahol úgy érzik, az az érzés a jelzett mértékben határozza meg őket. |
1.A képekről beszélve könnyebb megnyílni, saját érzéseket kimondani. 2. Tudják elhelyezni magukat egy érzelmi skálán! |
Húsvéti kézműves foglalkozás |
|
Húsvéti szabadtéri játékok- tojáskeresés |
|
1.Párválasztós játék: kis kártyákra állatneveket írunk, mindegyikből kettőt. Mindenki húz egyet és egyszerre az egész csoport elkezdi utánozni az adott állat hangját. Aki felismeri a párját, azok álljanak egymás mellé! 2 Tükörjáték: A párok egymással szemben állnak, az egyik a tükör, aki leutánozza a másik által eljátszott, mimikával és mozdulatokkal kifejezett érzelmeket. |
1.Egymás érzelmeinek felismerése és az azokkal való azonosulni tudás gyakorlása. |
1.”Ébred a dzsungel”- a gyerekek különböző állatok hangját kezdjék el utánozni, először halkan aztán egyre hangosabban, egészen az üvöltésig. 2. Arcképeket ábrázoló fotókat nézve ismerjék fel, melyik kép milyen érzelmi állapotot tükröz! Milyen érzékszervek vesznek részt a mimikában? Hogyan változnak a különböző érzelmekben? Tükör előtt állva próbálják meg leutánozni a képeken látható érzéseket! |
1.Ráhangolás, feszültségoldás. 2.Az alapvető érzelmek felismerése, megnevezése, kifejezése. |
SMCA-2013-0838-S