A foglalkozások ebben a hónapban a képességek-készségek felismerésére és fejlesztésére irányultak. A becsukott szemmel játszott játékoknak különös feszültségoldó hatásuk volt, rövid időn belül lecsendesedtek a gyerekek és ráhangolódtak a feladatra. A látás kizárásával a hallás, tapintás, ízlelés érzékelésére koncentrálás fegyelmezettséget, belső
összeszedettséget igényelt tőlük. Feszült várakozással figyeltek, amikor kézbevettek egy-egy tárgyat, érezték illatát, vagy hallották a hangját. A nehézséget most is a tapasztalatok szóbeli megfogalmazása, összegzése jelentette.
Sokkal nehezebb volt a fegyelmezettséget fenntartani a mozgás-koordinációs játékoknál. Az utasításnak megfelelő járásformával, testtartással azonosulni és azt kifejezni, utánozni csak néhány gyerek volt képes.
Az utolsó foglalkozáson a csoportok közösen készítettek egy olyan fát, amelynek ágai egy-egy csoporttagot jelöltek, az ágakon lévő levelekre és gyümölcsökre pedig ki-ki saját képességeit írta fel. A két csoportban eltérő módon oldottuk meg a feladatot. A Törteli úti gyerekek képesek arra, hogy együtt alkossanak valamit. Ők egy nagy, közös fa rajzot készítettek, mindenki maga rajzolta meg a saját ágát és írta rá saját képességeit. Míg a másik csoportban az előre megrajzolt nagy fára az általuk kivágott levelek és gyümölcsök kerültek, ezekre pedig a képességeik. Így lehetőség adódott a finom motorikus mozgások fejlesztésére is az olló használatával. Mindkét csoportban elmélyültek a feladat megoldásában.
Az udvari játékok során több csoportversenyt iktattunk be ebben a hónapban, az ügyességi feladatok a mozgáskoordináció, a gyorsaság, a csapatszellem fejlesztésére irányultak. Ezen kívül léggömbfújó verseny, aszfaltrajz és a megunhatatlan kiütős játék jelentett nagy örömöt számukra.
Lassú fejlődés figyelhető meg elsősorban a fegyelmezettség, a szabályokhoz való alkalmazkodás terén és lassan átveszik a foglalkozások ritmusát. Ez azt jelenti, hogy érzékelik, a két óra időtartam alatt mikor- minek jön el az ideje, (étkezés- foglalkozás-udvari játék), és ez a rendszeresség, kiszámíthatóság kiegyensúlyozottabbá teszi őket.
SMCA-2013-0838-S
MÁJUS
Képességek-készségek
Foglalkozás tartalma |
Foglalkozás célja |
1.A csoport körben ül, becsukott szemmel. Mindenkinek sorra kézbe adjuk ugyanazt a tárgyat. Tapintással minél több tulajdonságát kell érzékelni és a játék végén felsorolni. 2. „Tapintó doboz” Egy dobozban különféle tárgyakat helyezünk el. Két csoportban játszunk- hol az egyik, hol a másik csoportból választ 1-1 gyerek egy tárgyat; nem veszi ki, csak a kezében tartva mondja el, amit tud róla. A másik csoportnak ki kell találnia, mi tart a kézben. |
Az érzékelés érzékenységének felismerése Kommunikációs készség fejlesztése |
1.”Lehetetlen”: Mindenki az asztalra teszi mindkét kezét széttárt újakkal. Majd a középső ujjakat hajtsuk a tenyerünkbe, és úgy rakjuk az asztalra. Kérdésekre kell válaszolni úgy, hogy a megnevezett ujjat kell megemelni. 2.„Járj úgy, mint…” A csoport lassan körbejár. A vezető utasításaira valamilyen járásformát kell megjeleníteniük. Pl.: fáradt, öregember; lopakodó macska; topmodell, stb. Kinek, hogy sikerült a mozdulat utánzása?
|
Ujjgyakorlat a finommozgások fejlesztésére Ritmus –és koordinációs képesség fejlesztése |
1.”Mit hallottál?” Csukott szemmel ülnek a gyerekek. 5-6 hétköznapi tárgy hangjának felismerése a feladat, de csak a játék végén, a sorrend fejbentartásával lehet megnevezni őket. 2. „Osonó indiánok” Az egyik csoporttag csukott szemmel ül a falnál, háttal a csoportnak. Két másikat kiválasztunk; az a feladatuk, hogy csendben odaosonjanak a társukhoz, aki megpróbálja kitalálni, melyik irányból közelednek felé. Ha úgy érzi, közelednek, az adott irányba mutat. Ha tényleg onnan jönnek, a lopakodó indiánoknak vissza kell menniük a csoporthoz, és másik kettő indul útra. Akinek sikerül észrevétlenül odalopakodni társához, megérinti a vállát, majd ő ül csukott szemmel a falhoz. Megbeszélés: „Hogyan vetted észre, hogy merről jönnek a társaid? Mikor vetted észre, hogy valaki mögötted van? Nehéz volt hangtalanul mozogni? Mire kellett közben figyelnetek? |
Hangfelismerés-és emlékezőképesség fejlesztése Egymásra figyelés, koncentrációs képesség fejlesztése |
1.”Mi változott meg?” Egy gyerek kimegy a teremből, előtte megfigyeli az asztalon elrendezett tárgyakat. Valamit megváltoztatunk, fel kell fedeznie, mit. 2.”Képességfa”- A gyerekek közösen rajzolnak egy nagy fát. Minden ág egy-egy gyereket jelképez. A fa levelei egy-egy megszerzett tudást, képességet jelentenek: pl. tudok úszni, énekelni, |
Ismerjék fel saját képességeiket; önnevelési igény felkeltése, énazonosság-tudat erősítése |